Frissítve: 2017 Nov 19. 13:21
A+ A A-

Mezítláb a parkban! Kezdődik a VII. Egri Érsekkerti Nyári Játékok

Hetedik alkalommal rendezik meg július 14. és augusztus 19. között az Egri Érsekkerti Nyári Játékokat, melyen 32 felnőtt- és 36 gyermekelőadásra várják az Eger és környékén élő színházrajongókat, valamint az ide látogató turistákat. A programhoz kapcsolódóan augusztus 7-14. között az VI. Egri Nemzetközi Alkotó- és Művésztelep keretein belül 16 rangos hazai és külföldi alkotót is vendégül lát Eger, akik nem csak nyílt nappal, de egy különleges performansszal is készülnek.

„Nyári színházi programként idén is igyekeztünk olyan darabokat keresni, melyek elsősorban felhőtlen kikapcsolódást, igazi felüdülést kínálnak az Érsekkerti tó partjára kilátogató nézőknek” – mondta el Tatár Gabriella, a Játékokat szervező Pinceszínház Eger elnöke.

A felnőtt előadások között újdonságként szerepel Neil Simon vígjátéka, a Mezítláb a parkban, melyet filmként olyan Oscar-díjas hírességek vittek sikerre, mint Robert Redford és Jane Fonda.

A férfiak és nők között meglévő félreértések és titkos szándékok vezetnek a komikumhoz Ray Cooney és John Chapman vígjátékában, a Kölcsönlakásban, mely egy fergeteges bohózat egy lakásról, ahol egy bumfordi könyvkiadó beszélt meg üzleti találkát egy meseíró hölggyel, de váratlanul felbukkan egy másik férfi és egy másik nő, és még egy és még egy…

Akik rendszeresen ellátogatnak nyaranta az Érsekkertbe, már ismerhetik Doris és George történetét, mely lényegében a világ talán leghosszabb egyéjszakás kalandja. A fordulatos cselekmény Még egyszer veled ugyanitt címmel most folytatódik, melyben a két szerelmest egy házaspár, Vándor Éva és Harmath Imre alakítja majd.

„Nem szándékosan alakult így, de idén is több darabban párkapcsolati problémákat boncolgatunk – és talán néhányat meg is oldunk – meséli Tatár Gabriella. – Ugyanakkor ezek a darabok valóban nagyon izgalmasak, így bízunk benne, hogy a nézők is legalább annyira élvezik majd, mint mi a próbák során.”

Négyszögletű kerek erdő az Érsekkertben

A gyerekeket négy darabbal várják a színészek, ezek közül újdonság lesz Lázár Ervintől A négyszögletű kerek erdő. Dömdödöm és társainak története 1986-ban elnyerte az Év Könyve jutalmat, és azóta is sok gyermek (és felnőtt) kedvence. De találkozhatnak még az Érsekkertben a kicsik Pinokkióval, Ágacskával vagy megismerhetik, mit is rejt a Hoppláda.

„Az Egri Érsekkerti Nyári Játékok csak akkor valósulhat meg, ha a színészeknek ’játszótársaik’ is vannak: a nézők. Úgy látjuk, hogy sokan szeretik az előadásainkat, előfordul, hogy az utcán megállítanak, hogy már fél éve azt várják, mikor kezdődik a program – mondta el a Pinceszínház Eger elnöke. – A rendszeres nézőinkre gondolva idén először színházbérletet is lehet vásárolni.”

Művészek a Kis Zsinagógában

Egyre nagyobb rangot jelent a művészek számára a szintén a Pinceszínház Eger által szervezett Egri Nemzetközi Alkotó- és Művésztelep, melyre idén 16 művészt választott ki a kuratórium. A magyar alkotók mellett orosz, bolgár és német vendégek is jelen lesznek, akik augusztus 12-13-én nyílt nappal várják a művészetek iránt fogékony látogatókat. A Kis Zsinagógában megtekinthető alkotásokat meg is lehet vásárolni. A Művésztelep egyik különlegessége lesz a látványfestés a Dobó téren, melynek során egy összművészeti, zenés performansz keretében egy 6x3 méteres vásznat festenek meg a művészek.

 
 

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.