Frissítve: 2018 Jan 23. 07:39
A+ A A-

Az Egri Vár Napja és más jóságok pénteken

Az Egri Vár Napja történelmi felvonulással kezdődik, kövessétek az egri vitézeket. Este jó kis koncertek lesznek a Gödörben, a színházba vágyók pedig egy bemutatót kapnak. A nap tartogat még kiállításmegnyitót, verses felolvasóestet, előadásokat, fotósulit, kézműves egészségnapot, gyerekprogramot és még sok más egyebet is.

Az Egri Vár Napja történelmi felvonulással kezdődik, kövessétek az egri vitézeket. Este jó kis koncertek lesznek a Gödörben, a színházba vágyók pedig egy bemutatót kapnak. A nap tartogat még kiállításmegnyitót, verses felolvasóestet, előadásokat, fotósulit, kézműves egészségnapot, gyerekprogramot és még sok más egyebet is.

Itt az eseménynaptárunk további szíves áttekintésre. Az októberi moziműsort megtaláljátok, ahogyan az időszakos kiállításokat is összegyűjtöttük. A heti programelőzetesünkből a hétvégére is készülhettek.

 Történész források szerint pénteki nap volt októbert 17-e, amikor is a törökök megkezdték az elvonulás 1552-ben, hehe. Ebből az alkalomból tartják meg minden évben Az Egri Vár Napját az Egri Várban. Felvonulás, haditorna- és solymászbemutató, történelmi játszóház és számtalan kísérőprogram a kínálat. Katt a plakátra vagy a linkre a részletekért. 

egrivarnapja2014

Olvasóstandot állít 10-től 18 óráig a Nemzedékek terén a Felsővárosi fiókkönyvtár, esőhelyszín maga az objektumon. Maradunk is a könyvtári napoknál és a könyvtárnál. Závada Péter Vakforma című verses felolvasóestje 17 órakor kezdődik a zenei részlegen. Közben, vagyis előtte nem sokkal Kutnyák Géza helyi akvarellfestő kiállítását a Felnémeti fiókkönyvtárban, Kállai Margó Látható gondolatok című tárlatát pedig a központi könyvtárban nyitják meg. A Gyermekkönyvtár se maradjon ki, könyvjelzők készítése és nyomott papír újrahasznosítás a Babráló mostani foglalkozásának témája.

A Bükki Kézműves Egészségnap helyszíne a bélapátfalvai Művelődési Ház, ahol szűrés, tanácsadás, előadás, kóstoló, vásár és ír népi zenekar koncertje vár rátok.

Ha minden igaz, akkor Horváth Zsigmond Lajos Fotókörben ezúttal a képek vágásáról és a képmódosító eljárásokról lesz szó. Bartakovics közösségi ház, 17.30. 

Este a színházban a Bál a Savoyban (Gárdonyi Géza bérletesek előnyben) című revüoperettet mutatják be. A Népemért vállalom - Zenemű Márton Áron Erdély püspök tiszteletére elnevezésű koncert ingyenes, helyszín a Bazilika. A 70 tagú Marosvásárhelyi Mustármag énekegyüttest érdemes megnézni. Kezdés 19.30-kor.

Mégestébb Hanoi, Cvlt of Grace, Tango Underground, Walton Academy koncert a Gödör Kult Klubban, ahol a Tango Underground az új lemezét is bemutatja. A belépés ingyenes

Az elérhetőségeinket tudjátok: Ez az email cím védett a spam robotoktól. A megtekintéséhez JavaScript szükséges.Ez az email cím védett a spam robotoktól. A megtekintéséhez JavaScript szükséges., www.facebook.com/egriprogramok, www.instagram.com/egriprogramok és www.twitter.com/egriprogramok

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.