| Augusztusi programajánló II. rész (2010. augusztus 16-29.) |
|
|
|
| Nyitóoldali cikkek | Nyitóoldali cikkek | |||
| Írta: Egri programok on 2010. augusztus 08. vasárnap, 13:05 | |||
Augusztusi programajánló II. rész (2010. augusztus 16-29.)
Az első részben áttekintésre került 2010. augusztusának első felének kínálata, így most nézzük meg, hogy mit tartogat a hónap második fele. Lesz itt kérem szépen augusztus 20-i ünnep, népzene és bormustra, de nem hagyható ki a Graffitijam és nyárbúcsúztató fesztivál sem.
Augusztus 19-én, csütörtökön belehúzunk a programokba. Elkezdődnek a hosszú hétvége eseményei, valamint a augusztus 20-i programokra is felkészülhetünk. Ezen a napon elindul a bormustra és a XXII. Agria Nemzetközi Néptánctalálkozó programjai. Csütörtökön a táncosok kezdenek, majd a borosok is csatlakoznak hozzájuk egészen vasárnap estig. Helyszín a Dobó tér. A már említett egyesület idén is megszervezi a Fáklyás királyköszöntőt, melynek programjai szintén a Dobó téren kezdődnek el, majd a fáklyás séta után visszakanyarodnak a várból a résztvevők, hogy éjszakába nyúló utcabálon vegyenek részt a fő téren. Estére egy ÁLLAT jótékonysági bulit tudok ajánlani, mely során az Állatok Nevében Állatvédő Egyesület javára lehet adakozni az Egal Cult Club jóvoltából. Állat. El is érkeztünk az augusztus 20-i ünnepségekhez. Most nem sorolom fel külön mind a huszonhét programot. erről majdan tervezek egy külön ajánlót. Ám a szokásos programok mellett megemlítem a Graffitijam-et, melyre idén először nem Pesten, hanem Egerben kerül sor. Juhéééj. Helyszín az Egrix és az Egal Cult Club parkja (Ráckapu tér 2.) és minden bizonnyal nagyon jó lesz. A városi ünnepség mellett még érdemes lesz elmenni az Egri Várba is, hiszen a szokásos tűzijátékot pezsgő mellett lehet megtekinteni közvetlen közelről. Hm... Augusztus utolsó hetében is várnak bennünket jóságos programok. Ilyen lesz a Limbóhintó című előadás szerdán, melyet az idén sajnos nagyon hanyagolt Érsekkerti Zenepavilonban visznek színre az Adáshiba színészei. Megtekintése természetesen ingyenes. Három napon keresztül 2010. augusztus 27-29 között Mátraderecskén megtartják a IV. Palóc Párnafesztivált, ahol a hagyományos étkek kóstolása mellett hagyományőrző csoportok mutatkoznak be, gyerekeknek játszóház is lesz, de részt lehet majd venni palóc lakodalmason is. Mátraderecske kellemes hely, én szeretem :) Egerben járva érdemes lesz elmenni Szendi Lajos Tájak-arcok-emberek című fotókiállítására is. Helyszín a Bartakovics Béla közösségi ház, és a kiállítás apropója a Magyar Fotográfia Napja. Szeptember 18-ig lesz lehetőség megtekinteni a képeket. Az Egal Cult Clubban két napos nyárbúcsúztató fesztivált tartanak. Az első napon, vagyis pénteken koncerthegyek lesznek, így megtekinthető lesz a Fallin' Leaves lemezbemutatója, majd még négy zenekar is fellép. Szombaton már fürdőrucira lehet váltani, hiszen aki így megy le az Egálba, annak ingyenes lesz a szórakozás ezen az estén. Zenél Nasszer és Silverstar.
Pénteken, szombaton és vasárnap az Egri Pinceszínház színészei hozzák el a SzeLaVí című darabot a Kis-Dobó térre. Az előadások kezdési időpontja minden esetben 20 óra 30 perc, az egyszerű belépő 2400 Ft., valamint ennek duplájáért akár vacsora közben is megnézhető a zenés parfé. 2010. augusztus 28-án, szombaton Felsőtárkányban Denevérek éjszakáján lehet részt venni, de a Kárpátok Őre megemlékezésre is el lehet bandukolni Szilvásváradra. Míg Noszvajon Szilvanap lesz ezen a napon, addig Verpelét a Bor és a Nóta Falujává változik át. Természetesen nem hagyható ki a XIV. Egri Népzenei Gála és Szakmai napok kínálata sem. Napközben a Dobó téren lehet élvezni a népzenei hangversenyeket, majd estére a Bartakovics Béla Közösségi Házat foglalja el a kíváncsi közönség és maga a szakma. Nagyon röviden valami ilyesmi lesz az utolsó két hét kínálata. Mikor e sorokat írom éppen ennyi információ áll rendelkezésre. Mind az infók, mind a programok mennyisége nőni fog az elkövetkezendő pár hét alatt, így érdemes lesz olvasgatni a heti ajánlókat, feliratkozni a hírlevélre a főoldalon vagy az eseménynaptár jobb oldalán, követni az Egri programok portál csiripelését a twitteren, valamint a facebook rajongói oldalunkhoz is érdemes csatlakozni. Minden másra itt az Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. elektronikus elérhetőségünk.
|
Translate
Heti programértesítő
Iratkozzon fel heti programértesítőnkre!
Antispam: az itt megadott e-mail címet nem adjuk ki harmadik személynek, a hírlevélről egy kattintással bármikor le lehet iratkozni.
Programajánló
Omega 50 - Egerben indul a tavaszi turné
2012-ben országos turnéra indul az 50 éves Omega együttes. A tavaszi hadjárat március 9-én indul és májusig péntek-szombatonként hazai sportcsarnokok a célpontjai. Az első állomás Eger lesz.
|
| Bővebben... |
Az Insane koncerttől a vízilabdáig - a hétvége programjai Egerben és környékén (2012. február 4-5.)
A hideg és a hó jön, egy program már biztosan elmarad (boros-toros Egerszalókon). Ám éppen ideje lesz egy kis madárbarát kert programra ellátogatni, hogy tudjatok segíteni a kis állatkákon. Míg Verpelétre rock bulit, addig a várban családi programot szerveztek, de lehet még a város alatt forralt borozni, és végre a vízilabda csapat is vízbe csobban. Részletek a tovább mögött.
|
| Tovább a hétvégi ajánlóra >>> |
A fotósulitól a borvacsoráig - pénteki programok Egerben (2012. február 3.)
Egy rövid pénteki áttekintés jön most. Kiállításból és megnyitóból kapunk rendesen, de lesz még jó kis fotósulis összeröffenés is, ahogyan minden pénteken így szokott lenni. Újra láthatjátok a Gyertyafénykeringőt a színházban, este pedig borvacsorára is invitálunk benneteket. Részletek a tovább után.
|
| Tovább a pénteki ajánlóra >>> |
IGYEKSZÜNK MINDENKIRE VIGYÁZNI! JÖN A NAGY HIDEG - RENDKÍVÜLI INTÉZKEDÉSEK EGERBEN IS
Az előrejelzések szerint a február 3-án, péntektől intenzív lehűlés, rendkívüli hideg várható és jelentős mennyiségű hó eshet Eger térségében. A Heves Megyei Védelmi Bizottság szerdai ülésén döntött a szükséges intézkedésekről, a rendőrség, a mentők, a közútkezelők, a közszolgáltatók, a katasztrófavédelem és a polgármesterek is kaptak feladatot. Ahhoz, hogy minden rászorulón segíteni tudjunk és elkerüljük a fennakadásokat, a valószínűsíthető legnehezebb helyzetre kell felkészülnünk.
|
| Tovább a közleményre >>> |





