Frissítve: 2017 Jun 28. 16:41
A+ A A-

Utcazenészek versenye, piknik és rozé fesztivál - Heti ajánló

Különleges kiállításmegnyitó, megemlékezés, rendhagyó tárlatvezetés és megannyi kulturális esemény várakozik a héten. Pénteken kezdődik és egészen 5 napig tart az Utcazenészek Versenye. Ezt a rendezvényt tavaly is nagyon szerettük. Hétvégén Nyárindító Piknik az Egál udvarban, Rozé Fesztivál Ostoroson, dal, muzsika, jó hangulat Demjénben a Dalos napon, illetve Országos régiségvásár a Domus parkolóban.

 Eseménynaptárunkban mindent megtaláltok. Moziműsor is van, katt ide. Próbáljátok ki az Exithouse három játékpályáját! Ne feledjétek, hogy a telefonos applikánciónkat is letölthetitek.

Kedden délután egy nagyon különleges kiállítás megnyitóján vehettek részt az Arkt Művészeti Ellátóban. A megnyitó során szájjal és lábbal festő művészek tartanak bemutatót, az alkotásokat meg is lehet majd vásárolni. Gál Elemér íróról emlékeznek meg az Ünnepi Könyvhét keretein belül koszorúzással a Hatvani temetőben és a tiszteletére tartott emlékesttel a Bródy Sándor Könyvtárban. A Forrásban Sárkányos napot tartanak két turnusban 10-től és 14-től.

Szerdán 17 órától a Sárkány Legendárium finisszázsán rendhagyó tárlatvezetéssel egybekötött beszélgetésre lesz lehetőségetek az alkotókkal, készítőkkel. A Bartakovicsban szintén 17 órától Gál Éva tart előadást a vizelettartási problémákról, a Világjáró Klubban Fekete Mona Varázslatos Nyugat-Tibetről mesél.

Csütörtökön citeraszakkörre és színjátszócsoportba várják a gyermekeket, de az egészségmegőrző torna, valamint a Musix-box sem marad el.

Pénteken kezdődik az Utcazenészek Versenye Egerben: több mint 50 banda, legalább 150 zenész, Eger belvárosának 20 pontján,  5 napon át, napi 12 órában. A Horváth Zsigmond Lajos Fotóművészeti Kör e heti témája Képek installálása, kiállításra kész megoldásai. A Bartakovicsban Kovács Nóra népdalénekes és társulatának előadása 18:00 órától kezdődik. 

Szombaton Demjénben Dalos Napot tartanak helyi finomságokkal, jó muzsikával. A Bartakovicsban 15:00 órától Cigányzenés Magyarnóta Műsorral kedveskednek, a zenét Báder Ernő és cigányzenekara, illetve Gonda László szolgáltatják. A II. Ostorosi Rozé Fesztiválon Hevesi Tamás, Szandi és Pataki művek koncert lesz. A fesztivált utcabál zárja. Az EGAL udvarban nagyszabású Nyárindító Piknikre invitálnak mindenkit, szalonnasütési lehetőség és két koncert is gondoskodik a jó hangulat megteremtéséről. 

Vasárnap újra Országos Régiségvásár a Domus parkolóban, a Városfal utcán és a Pyrker tér egy részén. Természetesen ne feledkezzünk meg az Utcazenészek Versenyéről sem, több mint 50 banda, legalább 150 zenész, Eger belvárosának 20 pontján. 

Az ExitHouse három pályája elérhető számotokra, érdemes kipróbálni a szabadulós játékok legújabb generációját.  


 

A programok listája még bővülni fog. Minden más részlettel pedig a napi ajánlókban jelentkezünk!

Az elérhetőségeinket tudjátok: Ez az email cím védett a spam robotoktól. A megtekintéséhez JavaScript szükséges.www.facebook.com/egriprogramokwww.instagram.com/egriprogramok és www.twitter.com/egriprogramok

 
 

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.