Frissítve: 2017 Dec 10. 12:38
A+ A A-

Több mint 60 program koncerttel, sporttal, adventtel, Mikulással - Heti előzetes

Folytatódik az Eger Advent programsorozata, érkezik a Mikulás, lesz Bl vízilabda és női kézilabda mérkőzés, Demjén és Harcsa Veronika koncert, Magyarok Vására, de előadásból sem lesz hiány.

Eseménynaptárunkban mindent megtaláltok. Ne feledjétek, hogy a telefonos applikánciónkat is letölthetitek. 

Az EGER ADVENT heti programjait itt találjátok: Eger Advent 2017 programok a héten

 Hétfőn Adventi véradást tartanak a TV Egerben, várják a hősöket. Karácsonyi készülődés, angol társalgási klub és két előadás még a napi menüben. Eger Advent: A Grincs - amerikai vígjáték.

Kedden ismét elindul a Mikulásjárat Felsőtárkányban és Szilvásáradon. St. Martin Jótékonysági koncert a Fogyatékos Emberek Világnapja alkalmából, Adventi koncert a Heves Klasszikusokkal a Kálvin házban, valamint duális képzésről szóló előadás a programok között. Eger Advent: Egri Farkas Ferenc Zeneiskola Fúvós Zenekara, Belkovics Zoltán és tanítványai.

Szerdán este irány a körcsarnok és a Demjén nagykoncert, éljen! Vagy Csernus Imre előadása a Hotel Egerben. Miközben az erdei kisvasutak is járnak. Eger Advent: Varázslatos utazás a Mikulással és segítőivel, a Dobó Katica Nyugdíjas Szervezet Nosztalgia Énekes Csoport fellépése, Paprika Jancsi és a Mikulás – paravános bábjáték.

Csütörtökön mutatják be Murawski Magdolna Morzsakönyv című könyvét a könyvtárban, ahol délután Görög Rezső posztumusz kiállítását is megnyitják. A Bródy5 Klub vendége Dr. Loboczky János lesz, de sok mindent megtudhattok ezen a napon az I. Világháborúról, valamint az adventről és karácsonyról a népi hagyományban. Eger Advent: Egri Farkas Ferenc Zeneiskola Kamarakórusa, Cantus Agriensis Kórus, Hangover Band koncert.

Pénteken zenei improvizációkat hallhattok a Bartakovics közösségi házban Arany 200 címmel. Este a Forrásban: FATAL ERROR / Kései Kitérő / Sorbonne Sexual koncert.
Eger Advent: az Egri Érseki Fiúkórus műsora, Macskafogó, Aurevoir koncert. 

Szombat estére két sportprogramot is ajánlunk: Eszterházy KESC - Nyíradony VVTK női kézilabda mérkőzés (18:00), ZF-Eger – CN Sabadell (spanyol) BL vízilabda mérkőzés (18:00). Cigányzenés magyarnóta műsor, egerszalóki Adenti Udvar, ünnepváró tűzzománc hétvége, XIV. Egri Csillagok Országos Tehetségkutató Rajzverseny és Felsőtárkány Advent is szerepel a nap programjai között.
Eger Advent: Disznótor a Szépasszonyvölgyben, az Egri Érseki Fiúkórus műsora, Rio 2, Makám koncert, Radics Gigi koncert.

Vasárnap újra Magyarok Vására az Érsekkertben, ezúttal jótékonysági célú forralt bor főző versennyel. A Karácsonyi történetek elnevezésű alkotó nap helyszíne a Vitkovics ház. A Felnémeti-Bervai Adventen meggyújtják a második gyertyát. Eger Advent: Madagaszkarácsony, 2. Adventi Gyertyagyújtás, Harcsa Veronika és Gyémánt Bálint koncert.

A programok listája még bővülni fog, a többi részlettel pedig a napi ajánlókban jelentkezünk. Az események heti nézetét itt éritek el egyben.

Az elérhetőségeinket tudjátok: Ez az email cím védett a spam robotoktól. A megtekintéséhez JavaScript szükséges.www.facebook.com/egriprogramokwww.instagram.com/egriprogramok és www.twitter.com/egriprogramok

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.